Belépés

Címkefelhő

Szavazás

Rész vettél a Workshopon?:

Terasz.hu

Címlap

Kétnapos workshop Békéscsabán

 A Színpadi fények tehát így működnekA Békés Megyei Jókai Színházban működő Színitanház nem tétlenkedett a hétvégén, és a mai napon sem. A vasárnapra és hétfőre szervezett két napos Workshopon, a Budapesttől Zselickisfaludig az ország minden szegletéből érkezett diákok, "Vízzel- Víz nélkül" mottóval alkotnak Békéscsabán. Az Európában egyedülálló módon, a színházi háttérszakmákra specializálódó intézmény falai között értékes előadások születnek. 

 

Úton a hírnév felé Fekete PéterrelA színház bejárása és megismerése volt az első feladat a harminckilenc regisztrált résztvevő számára, amely túrán Fekete Péter a Jókai Színház igazgatója kalauzolta az iskolai aspiránsokat. A csoportokra bontott jelentkezők ezután váltásban próbára tehették irodalmi képességeiket a színház dramaturgjának Zalán Tibornak segítségével. A műszaki szakra jelentkezők az iskola diákjainak segítségével, egy előadásra alkalmas színpadot építettek, teljes fény és hang arzenállal a Kisvigadó teremben. A Vigadót, vasárnap délután már az előadásokra való felkészülés zaja töltötte meg. Tánc és mozgás gyakorlatok mellett szituációs játékokra került sor a Vígadó teljes területén, miközben az ötletekből formálódni kezdett a hétfő délutáni előadás tartalmi és formai anyaga egyaránt.

 A Színpadon, cilvilbenA design szakra jelentkező résztvevők eközben birtokba vették a színház festőtárát, ahol a műsor díszletét kezdték megalkotni Klemm Szilvia és Lenkefi Réka támogatásával. A körvonalazódó előadásról szólva Merő Béla rendező kiemelte, rendkívül kreatív brigád látogatott el, most a Békés megyei megyeszékhelyre, öröm velük a munka, reméli, hogy sokan közülük a Színitanház hallgató lesznek.

 

Előadás készül

A résztvevők a hétfő délután 14 órától a Jókai Színház nagyszínpadán egy közös előadással koronázták meg a kétnapi munkát.

 

 

Nézd meg képgalériánkat! Kattints ide!

Végezetül a sok-sok kitűnő vers és próza közül egy diák haiku álljon itt:

Vízzel élhetünk
Mely nekünk adott élet
Ha nincs? Meghalunk!