modul
Kalmár Attila mesterkurzusa a Színitanházban
|
|
|
Kalmár Attila munka közben
|
A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház az országban egyedülálló módon szervezi és biztosítja diákjai számára a gyakorlati képzést: neves hazai és külföldi szakemberek irányításával tanulhatnak mind a Békés Megyei Jókai Színház, mind a Békés Megyei Napsugár Bábszínház falai között.
A 2008/2009-es tanévben már több modult is szervezett az intézmény, melyeket bátran nevezhetünk kuriózumoknak, és hatalmas érdeklődésre tartottak számot.
Ennek jegyében érkezett a Színházunkba Kalmár Attila Harangozó-díjas táncművész, aki meghatározó tagja volt 1990-től a Szegedi Kortárs Balettnek, jelenleg pedig Bozsik Yvette társulatának.Tovább
KUTSZEGI CSABA WORKSHOPJA
|
|
|
Kutszegi Csaba
|
Kedden a Színitanház II. évfolyamos hallgatói számára Kutszegi Csaba workshopja kezdődik.
Kutszegi Csaba Budapesten született 1957-ben. Balettművésznek tanult, 1979-2006 között a Magyar Állami Operaházban táncolt. Koreografált is, darabjait bemutatták az Új Színházban, az Erkel Színházban, az Operaházban és az Uránia Filmszínházban. Ő tervezte a 2006-os filmszemlén bemutatott Magyar pietŕ című rövidfilm balettjeleneteit. Balettszínpadra írta Az ember tragédiáját, amelyet 2000-ben mutatott be az Operaház. 1999 óta a Színház című folyóirat rovatszerkesztője. Néhány éve publikál szépprózát irodalmi lapokban.


